A figyelem fejlesztése 2.

Egészen másra használatos feladatok, eszközök is fejleszthetik a figyelmet (hiszen tulajdonképpen a helyes feladatmegoldás, a szabálykövetés mind igényli a figyelmet). Figyelemzavaros, főleg ráadásként még motiválatlan diákoknál gondosan kell megválasztani az elvárt figyelem tartósságát, mélységét. Nincs recept, és én is tapasztalom nap mint nap, hogy előre kiszámítani sem lehet, hogy azon az órán éppen milyen szintű figyelemre lesznek képesek. Igyekszem olyan feladatokat vinni, ami az érdeklődésüket felkelti, és picit többet elvárni annál, mint ami könnyedén megy. Ma sikerült. 
Két diákkal dolgoztam (egyikőjük, G. figyelemzavaros, a másiknak, D.-nek inkább a beszédészleléssel van problémája; hetedikesek).  Az első feladat azonos volt. A Quizleten kellett 20 problémásabb szó helyesírását gyakorolniuk, majd a Race nevű feladattípussal szórakoztatták magukat. Nagyon tetszett nekik, addig nem adták fel, amíg 1.000 pont fölé nem sikerült kerülniük. Ehhez az kellett, hogy helyesen azonosítsák a kiegészítendő szót, és jól gépeljék be. Gyorsan kellett dolgozni, viszont nagyon kellett figyelni - a figyelem mélységét, intenzitását erősítette a feladat (és talán pár szó helyesírása is megragadt...).
Utána D. beszédészlelést fejlesztő feladatokat kapott, G. pedig különbségkeresővel játszott a tablajatekos.hu oldalon.
Az óra bebizonyította, hogy G. - ha kellően motivált, és van ideje "bemelegedni" - képes mély és tartós figyelemre. Inkább a figyelmi váltással van nehézsége és a tanulással kapcsolatban szinte egyáltalán nincs motivációja. De ez már egy másik téma kezdete.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ötperces feladat - egyéb asszociációs feladatok

A figyelem fejlesztése

Halandzsa